top of page
  • Szerző képeXpat Consulting

Bécs, Anna, 23

Ma megosztjuk veletek Portré sorozatunk következő szereplőjével, Annával készített interjúnkat, aki jelenleg a bécsi gazdasági egyetemen tanul. Nyíltan mesélt arról, hogy miért döntött az osztrák fővárosban való továbbtanulás mellett, illetve hogy milyen az élet egyetemistaként Bécsben. Tartsatok velünk!



Mikor határoztad el, hogy külföldön szeretnéd folytatni a tanulmányaidat és mi volt ennek az oka?


Amikor 16 éves voltam, jelentkeztem egy ösztöndíjra, amit nem nekem ítéltek, hanem egy kormányhoz közel álló család gyermekének. Ez annak ellenére történt, hogy az eredményeim, mind az átlagom, mind a különböző versenyeken való teljesítményem jobb volt. Akkor nyáron döntöttem el, hogy sem abban az iskolában, sem az országban nem maradok. Nem vagyok hajlandó egy olyan országban élni, ahol a politikai kapcsolatok a mérvadóak, és nem a teljesítmény mértéke és színvonala.

Ugyanebben az évben történt, hogy a kormányunk meghozta azt a döntést, miszerint az államilag támogatott képzésen tanuló egyetemistáknak 5 évig az országban kell dolgozniuk, miután befejezték a képzést. Én akkor, 16 éves fejjel úgy gondoltam, hogy ezt nem szeretném vállalni.

Milyen országokban, városokban gondolkoztál? és végül miért éppen Bécsre esett a választásod?


Valójában nem voltak más alternatívák. Bécs volt az egyetlen város, ami nálam szóba kerülhetett. Az oktatás ingyenes az európai fiatalok számára, ami kitűnő lehetőség. Emellett viszonylag közel van a szülővárosomhoz, és az egyetem, ahol tanulok, Európa 20. legjobb gazdasági egyeteme, tehát az oktatás színvonalát sem lehet említés nélkül hagyni. Szóval elérhető közelség pipa, anyagiak pipa, színvonal pipa. Ezek után nem sokat gondolkoztam a dolgon. Nem volt B tervem.


Melyik egyetemen és milyen szakon tanulsz?


Nemzetközi gazdálkodást tanulok a bécsi gazdasági egyetemen. Fenntarthatóságra, innovációra és entrepreneurship-re (vállalkozói ismeretek) szakosodtam. Ez az utolsó évem az alapképzésből. Nemrég a szakdolgozatom is elkészült, aminek a témája (What are the success factors of eco-innovation startups regarding the acceptance of the innovation during the COVID-19 crisis?) a vírushelyzet adta gazdasági szituációt elemezte.


Hogyan zajlott a jelentkezés? Mire volt szükséged a felvételihez?


Szükséges volt egy B2-es német nyelvvizsga vagy középszintű érettségi. Emellett 50 eurós felvételi eljárási díjat kellett befizetni, de emlékszem, hogy ennek az ellenértékében sok kis ajándékot kaptunk. Ezeken felül egy motivációs levelet kellett írnom, majd egy felvételi vizsgán vettem részt. Egyébként, ha nincs túljelentkezés akkor nincs vizsga sem, én nem voltam szerencsés és felvételi vizsgáznom kellett.


Milyen lehetőségeid vannak egyetemistaként?


A lehetőségek sorát a számos diákmunka lehetőséggel nyitnám. A második egyetemi félévem óta dolgozom. Szerencsére rengeteg lehetőség van a diákok számára. Én a suli mellett először csak heti pár óra pincérkedést vállaltam el, de már ez is nagyon jól fizetett. Nettó 12 eurót kaptam óránként, ünnepnapokon pedig ennek a dupláját. Volt, hogy karácsonykor is dolgoztam, mert így 2 nap alatt összeszedtem egy magyarországi normál fizetést. Pincérkedéssel. Még mindig hihetetlennek tartom. Jelenleg pedig tanárként dolgozom. Most 13 eurót keresek egy 50 perces óráért. Én osztom be a munkaidőmet, és nem kell a diákokat hajkurásznom, a cég ‘küldi’ az ügyfeleket. Angolt és spanyolt tanítok. Emellett az anyagiakban az is segítséget nyújt, hogy ha valaki nagyon jól tanul, akkor évente körülbelül 2000 eurót kaphat. Én a szociális ösztöndíj és munka párosítást választottam, ami tökéletes a megélhetésre. Nem mondom, hogy luxus körülmények között töltöm a napjaimat, de tudtam utazni a félretett pénzemből, amikor még lehetett. Emellett számos kedvezményben van részem diákként. Csak 75 eurót kell fizetnünk félévente a tömegközlekedésre. Ezzel Bécsben minden tömegközlekedési eszközzel van jogosultságod utazni: metró, busz, villamos. Amikor még be lehetett járni az egyetemre, mindig kaptunk valamit ingyen, például kávét, üdítőt, reggelit. A diákönkormányzat szervezte az ilyen ingyen reggeliket, havonta egyszer, de volt olyan is, hogy táskákat adtak tele instant kajával. Viszont annak ellenére, hogy a diákönkormányzat tevékenynek tűnik, sajnos a diákélettel kapcsolatban azt kell hogy mondjam, hogy az én egyetememen nagyon szervezetlen. Nem volt gólyahét, nincsenek osztályok, és mindenki halad a maga tempójában. Ez egyértelműen egy negatívum itt. Másik kevésbé jó dolog, hogy például nincsen lakhatási támogatás, tehát a drága lakhatás egyetemistaként eléggé sok pénzt elvisz a havi budget-ből.


A bécsi egyetemek hogyan alakultak át a koronavírus miatt?


Ahová én járok, a gazdasági egyetemen egyik napról a másikra, zökkenőmentesen történt az átállás. A mai napig csodálkozom rajta, hogy hogyan csinálták. Egy vizsgám sem maradt el, minden tanár kedves és megértő volt. Sőt, bárki aki nehezen viseli a helyzetet ingyen konzultálhat egy egyetemi pszichológussal. Viszont a barátom és a lakótársaim nem ilyen szerencsések. A műszaki egyetem még most is csak ámul, hogy mi történt, miért vannak lezárások. Ők felkészületlenül és inkompetensen kezelték még a harmadik hullámot is. Vizsgák és előadások lemondva, káosz az oktatásban. Tesztelni Bécsben mindenki tesztelhet ingyen, egy jelentkezést követően, azt hiszem heti három alkalommal. Körülbelül 20 perc alatt lezajlik a tesztelés folyamata, a városban rengeteg helyen csinálnak tesztet és eddig bárhol voltam szólt a zene a tesztelő helyeken és iszonyatosan kedvesek voltak az ott dolgozók. Plusz kéthetente öt tesztet kaphat mindenki a gyógyszertáraktól, ingyen. Fantasztikusak az osztrákok.


Beváltotta az egyetem és a város a hozzájuk fűzött reményeidet?


Igen, teljes mértékben! Nagyon jó látni, hogy így is lehet.


Mik azok a dolgok, amiket kifejezetten kedvelsz Bécsben?


Azt, hogy a család az család. Azt, hogy nem számít, hogy bi, homoszexuális, vagy hetero vagy, ugyanúgy ünnepelhetsz az utcán a szeretetért. A rendőrök is ünnepelnek. Az idős nénik is felvonulnak, és utána megy tovább az élet. Nincs például radikálisan nagy dobra verve a homoszexualitás, se annak a gyűlölete. Mert itt alig-alig akad, aki ellenezné. Mi elfogadjuk a másságot.

Azt, hogy ugyan nagyváros, mégis tele van zöld felületekkel. Lehet fürdeni a Dunában, túrázni a közeli erdőkben, és 30 perc metrózás után megint a belvárosba csöppenni. Azt, hogy a tömegközlekedés fantasztikus.

Wiener Linien - az itteni tömegközlekedési cég teljes mértékben részese a város életének. Ha azt kell hirdetni, hogy Fridays for Future esemény jön, akkor azt hirdetik, ha azt, hogy ffp2 maszkot hordjunk akkor pedig azt.


Mi jelent / jelentett számodra a leginkább nehézséget a bécsi mindennapok során?


A német nyelv. Nem szeretem a nyelvet. Még mindig nem. Valamint jelenleg természetesen a lockdown (lezárás). Szeretnék újra bulizni és utazni. Iszonyatosan!


A tanulmányaid befejezése után is Bécsben szeretnél élni?


Mindenképpen! Egy ideig biztosan itt maradok a városban, aztán pedig egy kis osztrák vidéki városkába szeretnék költözni.


Mit tanácsolnál annak a gimnazistának, aki azon gondolkodik, hogy Bécsben szeretne egyetemre menni, de még nem sikerült eldöntenie, hogy itthon maradjon vagy menjen-e?


Először is azt tanácsolnám, hogy térképezd fel az interneten, hogy milyen egyetemek állnak rendelkezésedre. Hasonlítsd össze egymással előnyök, hátrányok szempontjából, majd válassz ki párat, ami elnyerte a tetszésedet a rendelkezésre álló információ alapján. Emellett mindenképpen hasznos az általad választott egyetemek Facebook csoportjaiba belépni és írni pár embernek, így első kézből ismered meg a hallgatók élményeit, tapasztalatait. Ha van lehetőséged, akkor utazz el Bécsbe és ismerkedj meg kicsit a várossal. Továbbá attól függetlenül, hogy hova jelentkezel egyetemre, képzeld el azt, hogy hogyan látod magadat 5 év múlva. Ettől az elképzelt képtől persze el lehet térni a későbbiekben, rugalmasan lehet ezt kezelni, viszont mindenképpen előnyt jelent az, ha van egy kitűzött célod, aminek az eléréséért mindent megteszel!

Ha Magyarország érdekeit nézem, azt tanácsolnám, hogy maradjanak otthon és építsenek egy élhetőbb országot. Egy korrektebbet. Ha a saját érdekeiket tartják szem előtt, akkor a helyükben mindenképpen külföldi továbbtanuláson gondolkoznék. Viszont szerintem, ha valaki otthon marad, akkor esélye sincs megérteni, hogy mennyivel másabb a nyugati mentalitás. Azt hiszem, egészen addig, amíg ki nem költöztem Bécsbe, fogalmam sem volt a jóléti társadalom valódi jelentéséről.


M.Réka

 

Ha további hasonló történeteket szeretnél olvasni, akkor ezeket ajánljuk Neked:





bottom of page