Raskó Gabriella hiánypótló könyvet írt a külföldre készülő, vagy már kiköltözött családoknak. A Hoztok nekünk túrórudit? című könyv gyerekszájjal elmesélt történetei kikerülhetetlen témákat hoznak közel mindenkihez. Olyanokat, amelyekről talán nem is gondolnánk, hogy egy gyerek számára nehézséget fognak okozni a beilleszkedés során. Gabriella szerint keveset foglalkozunk a gyerekek lelkével, amikor költözésre kerül a sor – vele beszélgettünk.
Xpat Consulting: Hogyan jött a könyv ötlete?
Raskó Gabriella: Gyerekkoromban én négy évet töltöttem Mexikóban és Brazíliában, a férjem pedig öt évet élt Algériában. Mindketten nemzetközi iskolába jártunk, és úgy érezzük, ezeknek az éveknek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy milyen emberekké váltunk. Megtapasztaltuk, hogy milyen más kultúrával, világnézetekkel, vallásokkal, éghajlattal vagy akár csak más bőrszínű emberekkel találkozni. Nem csak rövid bepillantást nyertünk, amit egy-két hét nyaralás alatt lehet, hanem teljes mélységéig megismerhettünk ott mindent. Nekünk teljesen természetes volt, hogy fekete bőrű, arab vagy bármilyen nemzet tagjai voltak az osztálytársaink.
Ezért már a kapcsolatunk legelején eldöntöttük, hogyha lesznek gyerekeink, akkor biztosan elvisszük őket egy kicsit Magyarországról, és ők is fognak nemzetközi iskolába járni. A Covid lassította ezt a folyamatot, de amint lehetőségünk volt, egyből elindultunk, és Balira jöttünk – ez itt a harmadik évünk.
X.C.: Szerettek Balin lenni?
R.G.: Igen. Vannak benne kihívások és klassz dolgok is – de ez szerintem minden országra igaz. Bali az úgynevezett tűzgyűrűbe tartozik, ami azt jelenti, hogy nagyon erős itt a vulkanikus tevékenység, gyakran érzünk földrengéseket is. Vagy említhetném a veszélyes állatokat, például a kígyókat – hét emberre is veszélyes kígyófaj él Balin. Az is nehéz, hogy az egészségügyi szolgáltatások kevésbé gyorsan és hatékonyan hozzáférhetőek, mint Magyarországon vagy Európában. Ráadásul messze vagyunk Magyarországtól, tehát nem tudunk olyan könnyen hazaugrani sem. Ez mind-mind kihívás. Ezzel együtt nagyon sok mindent szeretünk benne, a természet szépségét, az emberek kedvességét, a kultúra sokszínűségét, a finom ételeket, a nemzetközi közösséget és azt is, hogy szuper a gyerekek iskolája. Imádjuk, hogy rengeteget süt a nap, és mivel Bali egzotikus helynek számít Európában, sok barátunk, rokonunk jár látogatni minket.
X.C.: Említetted, hogy gyerekkorodban te magad is éltél külföldön, most pedig a saját gyerekeiddel költöztetek külföldre. Általánosságban mit gondolsz, a gyerekek hogyan élik meg ezt a fajta váltást?
R.G.: Azt gondolom, hogy erről a témáról a magyar közbeszédben még nem esik elég szó, pont ezért szerettem volna róla könyvet írni. Akkor lehet a váltás klassz dolog egy gyerek életében, ha az ő lelkére is odafigyelnek. Nekik is nehéz ez az élethelyzet, és minél nagyobbak, annál nehezebb. Hiszen a kicsi gyerek ott van jól, ahol a szülei jól vannak. Ám minél nagyobb, minél jobban kötődik Magyarországhoz, a kortársaihoz, a nagyszüleihez, a szomszéd gyerekekhez, annál nagyobb lesz a hiány, amit a költözéssel megél.
Mindemellett benne is munkálkodik egy gyászfolyamat. Ha csak rövid időre megy el az ember, és ezt a gyerekek is tudják, akkor a gyász kisebb. Ám ha valaki végleg elköltözik, akkor az sokkal keményebb helyzet, és erre tekintettel kell lenni.
„Azért írtam a könyvet, hogy legyen egy kapaszkodó ezeknek a gyerekeknek, akik elmennek Magyarországról, hogy lássák, nem csak velük történik ilyesmi.”
Azt is meg akartam mutatni, hogy mennyi módszer és lehetőség van arra, hogy tartsák a kapcsolatot a magyar barátaikkal, a gyökereikkel, a magyar nyelvvel és a magyar kultúrával. Nem utolsó sorban el szerettem volna érni, hogy tudatosuljon a szülőkben: a gyerekekre is figyelniük kell.
X.C.: Pedig lépten-nyomon azt halljuk, hogy a gyerekek gyorsan megszokják az új környezetet, és könnyen adaptálódnak – ezek szerint ez sem ilyen fekete-fehér?
R.G.: A felszínen talán így is van, de elképzelhető, hogy a szülők nem veszik észre, mi zajlik a mélyben egy gyerek lelkében, akinek lehet, hogy csak felnőtt korában fog majd mindez problémákat okozni. Ha gyakran költözik egy család – például a misszionárius vagy a diplomata családok gyerekei szoktak ilyen élményekről beszámolni –, és a gyerek mindig új iskolába, új közösségbe kerül, ami miatt ismételten el kell szakadnia a korábbi megszokott környezetétől, az fokozott stresszhelyzetet jelent számukra.
Ma már vannak olyan tudományos publikációk (pl. ez), amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy ezeknél a gyerekeknél a kizárólag az anyaországukban felnövekvő gyerekekhez képest gyakrabban fordulhatnak elő - akár csak felnőtt korukra - pszichológiai problémák, depressziós vagy szorongásos tünetek. Ezeknek a gyerekeknek felnőttként nehezebb lehet stabil kapcsolatokat kialakítaniuk és fenntartaniuk, jól kötődniük egy házastárshoz, vagy akár hosszú időre letelepedniük egy helyen. Mindezzel nem ijesztgetni akarom a szülőket, hisz én magam is külföldön nevelkedett gyerek voltam, és a saját gyerekeimet is külföldön nevelem most, és nem gondolom, hogy szükségszerű, hogy így történjen.
Egész egyszerűen arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szülők nagyon sokat tehetnek a gyerekek lelki egészségének a megőrzéséért, és fontos, hogy nagyon figyeljenek ezekre a gyerekekre. Segítsék őket a gyökereik megőrzésében, az új környezetükbe való beilleszkedésben, az identitásuk kialakításában, és ha valamilyen aggasztó jelet vesznek észre, akkor ne bagatellizálják a helyzetet, hanem bátran keressenek professzionális segítséget. Mi magunk is fordultunk a férjemmel gyerekpszichológushoz, amikor az elmúlt két évben egyes szituációkban úgy tűnt számunkra, hogy a gyerekeink nincsenek teljesen jól. Ő négyszemközt beszélt velük online (magyarországi gyerekpszichológusként), rajzoltatta őket, kérdezgette őket, és ez alapján azt a visszajelzést adta a számunkra, hogy szerinte nincs okunk az aggodalomra.
A könyvem hírének hallatán kaptam levelet olyan, ma már nagyszülő korú felnőttől, aki évtizedekkel ezelőtt külföldön nevelte a gyerekét, és a könyvem kapcsán azt mondta, “bárcsak anno valaki nekünk is szólt volna, hogy erre figyelnünk kell.”
Úgy szoktam fogalmazni, hogy
„a gyerek nem olyan, mint a száraz virág, amit átteszünk egyik vázából a másikba, és nem történik semmi.”
Lehet, hogy kívülről nem látszik semmi, de igazából ezeknek a gyerekeknek is vannak gyökereik, amiket ilyenkor megnyirbálunk. Ha azt szeretnénk, hogy ennek ne legyen hosszú távon negatív következménye, akkor foglalkozni kell ezzel a kérdéssel.
X.C.: Hogyan javaslod a könyved használatát, hogyan dolgozzák fel a családok a gyerekekkel?
R.G.: Azt szoktam javasolni, hogy kuckózzanak be a családok, és együtt olvassák. A könyv tizennégy család történetét dolgozza fel, és a történetek nem hosszúak, fél óránál több időt biztosan nem vesz igénybe még a legkisebb gyerekekkel sem egy-egy fejezet elolvasása. Ha a gyerekek és a szülők együtt olvassák, kialakulhat közben egy beszélgetés, ami már egyfajta feldolgozási folyamat is. December elején jelent meg a könyv, és azóta sok olvasói visszajelzést kaptam szülőktől, nagyszülőktől. Arról számolnak be, hogy szeretik a gyerekekkel közösen olvasni a könyvet, mert nagyon jó beszélgetések alakulnak ki utána.
X.C.: Hogyan lehet hasznos ez a könyv egy olyan család esetében, akik most tervezik a kiköltözést, és már készülnek rá?
R.G.: A könyv bemutatja, hogy milyen tipikus élethelyzetek, kihívások várnak a gyerekekre. A történeteken keresztül látni fogják, hogy nem csak ők félnek attól, milyen lesz egy idegen nyelven tanulni az iskolában, milyen lesz új barátokat találni, vagy hogy mit fognak tudni majd ott sportolni vagy enni.
A könyvben rengeteg példát hozok arra, hogyan lehet ezt a folyamatot lelkileg megkönnyíteni a gyerekeknek. Például mutassunk nekik videókat arról a helyről, ahova költözni fognak. A saját gyerekeim úgy nőttek föl, hogy folyamatosan emlegettük nekik, egy nap majd elmegyünk. Ennek ellenére, amikor bejelentettük nekik, hogy eljött a pillanat, nagyon megijedtek. Sokat segített, hogy videókat mutattunk Baliról, a leendő lakóhelyünkről, az iskoláról, és az is nagyon tetszett nekik, hogy itt van Délkelet-Ázsia legnagyobb vízicsúszdaparkja. Az elején igazából csak a vízicsúszdapark iránt voltak lelkesek.
X.C.: Milyen a könyv visszhangja?
R.G.: Nagyon jó a sajtóvisszhangja, a Telextől a 24.hu-n át a Népszaváig elképesztő sok cikk, interjú, podcast jelent meg róla. Az olvasóktól is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam már, olyanoktól is, akik most készülnek külföldre. Azt mondják, nagy segítséget jelent nekik a könyv, mert olvasás közben készíti fel őket arra, ami rájuk vár.
Tudom, hogy ezzel nem mindenki ért egyet, mégis azt vallom, hogy egy magyar származású gyerek számára elengedhetetlen, hogy magyarul is megtanuljon. Azt gondolom, ezek a gyerekek számára a magyar nyelvtudás egy híd ahhoz, hogy kapcsolódni tudjanak a saját személyes történelmükkel. A könyv kapcsán találkoztam olyan felnőttekkel, akik magyar származásúak ugyan, de a szüleik nem tartották fontosnak, hogy megtartsák a magyar nyelvet. Ők most felnőttként érzik ennek a hiányát, mert nem tudnak megfelelően kapcsolódni a magyar gyökereikhez.
Ezért is örülök annak, hogy némely szülő a könyv olvasása közben jött rá, mennyire elengedhetetlen magyar nyelven olvasni és beszélni a gyerekkel.
„Hiszen sokan beleesnek abba a csapdába, amikor külföldre kerül a gyerek, hogy egész nap más nyelven beszél az iskolában, hazajön, és otthon is úgy beszél tovább. Azokban a családokban, ahol ebbe beletörődnek, szépen lassan elhal a magyar nyelv, és ez szerintem nagyon kár.”
X.C.: Jól láttam, hogy e-book formátumban még nem elérhető a könyv?
R.G.: Sokan kérdezik, mert örülnének neki külföldön, de egyelőre nem szeretném elektronikusan megjelentetni. Ez egy illusztrált könyv, és azt gondolom, hogy ez is egy alkalom, hogy a szülők leüljenek a gyerekeikkel, együtt vegyék kézbe, együtt olvassák, és együtt dolgozzák fel az olvasottakat. A tárgy kézzel fogható, ott van a gyerekszobában, értéket képvisel. A világ minden tájáról rendeltek már belőle Ausztráliától Amerikáig. Ha messzire rendelnek, sokszor több család összefog, és elosztják a költségeket.
X.C.: Hol lehet a könyvedhez hozzájutni?
R.G.: Magyarországon mindenhol, gyakorlatilag az összes könyvesboltban kapható, illetve a saját könyvkiadóm oldalán is megvásárolható. A téma iránti hihetetlen nagy érdeklődést mutatja, hogy az első, mindössze három hónappal ezelőtt többezer példányban megjelent kiadás a könyvesboltok jelzése szerint február végére mindenhonnan el fog fogyni, úgyhogy már az utánnyomást kell intéznünk.
A fényképek Raskó Gabriella tulajdonát képezik.
