• Xpat Consulting

Ausztria, Mónika, 34


A statisztikák alapján az elmúlt hónapokban több magyar költözött vissza Magyarországra, mint ahányan külföldre. Valószínűleg ez a tendencia a jelenlegi koronavírus helyzetnek tudható be. Mónika és családja ezzel szemben friss kiköltözők, akik Ausztriában találtak új otthonra.


Fotó: Mónika

Miért döntöttetek úgy, hogy külföldre költöztök?


Úgy éreztük, hogy otthon nagyon sokat kell robotolni. A férjem, Péter egy éves tapasztalata alapján, úgy érezzük és látjuk, hogy ugyanazért a pénzért itt kevesebbet kell dolgozni. Ugyan nem keres sokkal többet, mint otthon, a nagy különbség viszont az, hogy nem dolgozik éjjel-nappal, szabadok a hétvégék és nem éjszakázik. Van egy fix munkaidő, ami után jöhet a pihenés és a családi élet.


Miért pont Ausztria lett a célország?


Azért Ausztria, mert ez van a legközelebb Magyarországhoz. Elég kis távolság ahhoz, hogy ha esetleg vissza kell fordulni, akkor könnyebben megtehessük. Évekkel ezelőtt már eltöltöttem egy félévet önkéntesként Ausztriában az Európai Önkéntes Szolgálat program keretein belül. Akkor azért mentem haza, mert egy faluban voltam, ahol egyedül éreztem magam, és nem igazán volt társaságom. Nagyon zárt volt a közösség, és nem találtam meg a helyem, attól függetlenül, hogy a vidék meseszép volt. Szerintem, ha ott lett volna valami kapocs, akkor már onnan sem jöttem volna vissza Magyarországra. Most a családdal való kiköltözés már egy fix kapocs, és biztonságot ad. A lakásunkban otthonra leltünk. Leülünk az étkezőasztalhoz mindannyian, végre Péter is, és azt érezzük, hogy rendben lesz minden. Jól vagyunk. Megnyugtató és szép a környezet, sok a zöld.


Mennyi ideig terveztétek a kiköltözést?


Nagyjából egy éve kezdődött, és két lépcsőben költöztünk ki. A férjem kiköltözését egy éve, körülbelül két hét alatt sikerült lezongorázni. Nem is tudtuk nagyon előre megtervezni, mert az is nagyon gyorsan jött. Tavaly májusban mentünk ki a munkahelyére egy interjúra, nem sokkal később jött a hír, hogy felvették, és két héttel később már kint is volt. Kőszegről ingázott egy évig az ausztriai munkahelyére. A második lépést viszont idén márciusban kezdtük el intenzíven szervezni. Aztán a koronavírus miatt leálltunk egy darabig. Minden bizonytalanná vált. Június végén kezdtünk el újra aktívabban keresni például lakást, ami lehet, ha nincs is a koronavírus, akkor nem is üresedett volna meg, mert az előző lakók tavasszal költöztek ki, nagy valószínűséggel a vírus hatására.


Hogy gondolod, ha a férjed már nem töltött volna el egy teljes évet Ausztriában, akkor is így döntöttetek volna a jelenlegi különleges helyzetben?


Ez az egy év kemény volt. A férjem úgy érezte magát, mintha kollégista lett volna. Hétfőtől csütörtökig munka, csütörtök este vissza a családhoz. Kikapcsolódás, mosás, főzés, feltankolás és vasárnap délután vissza. Ezt azért egy éven keresztül csinálni nem volt egy leányálom, de ez volt a “próbaidő”. Így, koronavírus ide vagy oda, elérkeztünk egy döntéshez: vagy befejezi a munkát és hazaköltözik, vagy mi megyünk utána. Az utóbbi mellett döntöttünk. Voltak olyanok, akik le akartak minket beszélni, hogy ez “hülyeség, most nem szabad kimenni”. Ebben az volt a nehéz, hogy bevallva én is bizonytalan voltam.


Milyen előkészületeket tettetek annak érdekében, hogy augusztus elsejével azt mondhassátok, ausztriai lakosok vagytok?


Az egyik fontos lépés az volt, hogy időben felmondjak a magyarországi munkahelyemen. A házunk otthon még megvan. Azért is jó ez a közelség, mert így nem kellett egyik napról a másikra teljesen átköltöznünk és feladni otthon mindent, ráérünk fokozatosan felszámolni a dolgokat. A bútorokat kellett megrendelni, a költöztetőt leszervezni, és ahogy már említettem, ezt a lakást megtalálni. A továbbiakat már itt, helyben kell majd intézni. Például az iskolát, de azt csak szeptemberben, mert most még mindenki szabadságon van. Egyelőre hivatalos papírunk még nincs arról, hogy a gyerekek hol kezdik az iskolát, de biztosan elkezdhetik, mert állandó lakcímünk (“Hauptwohnsitz”) már van, és ez kell a beiratkozáshoz. Mivel tankötelesek, így a formalitás van hátra csak. Azt gondolom egyébként, hogy a mi helyzetünk, többnyire a vírusnak köszönhetően most nem egy jól megtervezett eset. Más helyzetben, máskor, mi is jobban felkészültünk volna. Mindennek szeretek utánajárni, nem szeretem a véletlenre bízni a dolgokat, főleg a gyerekek kapcsán.


Pénzügyi tervet készítettetek?


Igen, le kellett ülnünk egy tervet készíteni arról, hogy mennyi az az összeg, amire szükségünk van havi szinten. Ha nagyon megszorulnánk, akkor otthon van a házunk, amit eladnánk, ha ezen múlna. Persze sok az ismeretlen, például nem tudjuk, hogy az iskola, a sportszakkör, a zeneiskola mennyibe fog kerülni. Érdemes-e kihoznunk egy második autót, vagy elég lesz-e az az egy, amit most a férjem használ munkába járáshoz. A héten beadtuk a családi pótlék igénylést, itt nem automatikus ez sem. Ha nem jársz utána, akkor nem fogod megkapni a juttatást, és ez elég sok pénz. Van iskolakezdési támogatás is: az internetről és a férjem kollégáitól kaptuk ezeket az információkat, hogy ne hagyjuk bent a rendszerben, hiszen frissen kiköltözőknek minden cent jól jön a háztartásba. Mellesleg, ha most azonnal nem mentem volna el intézni, akkor öt évre visszamenőleg később is el tudtam volna intézni.


Honnan informálódtatok a lehetőségekről, akár a helyi adminisztrációt vagy a beiskoláztatást illetően?


Ismerős nincs, így mindent magunktól intéztünk és tudtunk meg a helyi bürokráciában. Ezen kívül a férjem munkahelyén is segítőkészek. A főnökség és a munkatársai is sok információt osztanak meg vele. Amikor egy hónappal ezelőtt júliusban kijöttünk a lakást intézni, akkor bementünk a helyi önkormányzathoz. Itt kérdeztük meg a regisztrációhoz szükséges információkat és az iskolával kapcsolatos dolgokat. Innen átirányítottak minket a központi iskolába, ők osztják be a gyerekeket, hogy ki, melyik iskolába fog járni. Segítőkészek voltak mindenhol, de alapból nem ajánlották fel a segítséget, ők nem hívják fel a figyelmedet arra, hogy miben tudnak neked segíteni. Érdemes előre utánanézni az interneten, és konkrét kérdésekkel odamenni. Például a mi esetünkben az ügyintéző látta, hogy két kiskorúval vagyunk, és hogy most költözünk ki, de magától nem mondta volna, hogy az iskolát itt és így kellene elintézni.


Milyen szinten beszélitek a nyelvet?


Péter több mint egy éve elkezdett járni egy anyanyelvi tanárhoz, nem is kifejezetten a kiköltözés miatt, hanem amúgy is szerette volna magát fejleszteni. Persze, nem sokkal utána jött ez az ausztriai lehetőség, úgyhogy valószínűleg a tudatalattijában már benne volt. A fiam egy évvel ezelőtt kezdett el magántanárnál németül tanulni, aztán április óta már online tanul. A kisebbik még nem célzottan, de közvetlenül hallja a testvérétől és tőlünk is, néha meséket is néznek németül. Én pedig hat éves koromban kezdtem el tanulni németül és szerencsére eddig még nem ütköztem nyelvi nehézségekbe. Nekem is vissza kell hozni a tudásomat, mert nem használtam aktívan régóta, de még nem volt ezzel kapcsolatban negatív tapasztalatom. Nyílván hallják, hogy nem vagyok helyi, és ez így is fog maradni valószínűleg örökre, de nem volt még gond sehol. Mindent képes voltam elintézni. Azt gondolom, hogy nyelvtudás nélkül neki sem indultunk volna. Egyszerűen kell az a biztonság, hogy képes legyen legalább egy valaki a családból kommunikálni és elintézni dolgokat, ha szükséges.


Milyen tanácsot adnál azoknak a családoknak, akik még csak tervezik a kiköltözést?


Erre a kérdésre nyilván egy-két hónap múlva tudnék igazán reális választ adni, de folyamatosan előjön, hogy otthon mindenki sír-rí a helyzete miatt. Beugrottam a volt munkahelyemre, és tíz percig csak a panaszkodást hallgattam mindenkitől. Persze sokáig mi is otthon ültünk, erre is meg kell érni. Nekünk is évekig tartott mire meghoztuk ezt a döntést, de képes voltam hét év ügyintézői munka után felmondani és felmertem állni, mertem váltani. Tehát szerintem ez a legnagyobb tanács, hogy nem kell otthon megposhadni, vagy egy munkahelyen maradni, hanem merjünk változtatni, ha szeretnénk.


Hasonló cikkeink:


Hollandia, Dávid, 29


Dél-Anglia, Ádám, 32


Luxemburg, Zsófi, 31