• Xpat Consulting

Márciusi honleányok

Bár a reformkorban uralkodó nézetek szerint a nők feladata leginkább az volt, hogy gyermekeikből jó honleányokat és honfiakat neveljenek, valamint támogassák férjüket hazafias tevékenységeikben, szép számmal akadtak olyan nők, akiket magukkal ragadott a forradalmi hangulat és nem tétlenkedtek.


A teljesség igénye nélkül mi most csupán három nőt emeltünk ki a sok közül, akik a márciusi ifjak mellett sokat tettek a magyar szabadságért.


A képek forrásai: wikipedia, mult-kor.hu, cultura.hu
A három magyar honleány, akik sokat tettek a magyar nép szabadságáért. Balra: Kossuth Zsuzsanna, középen: Lebstück Mária, jobbra: Teleki Blanka.

Teleki Blanka


Teleki Blanka grófnő 1846-ban Pesten (a mai Szabadság téren) nyitotta meg leánynevelő intézetét, ahol többek között Vasvári Pál, a márciusi ifjak egyik ismert alakja is tanított, és Leövey Klára is ugyanebben az intézetben tevékenykedett nevelőnőként. 1848. március 15-én a grófnő maga szavalta el tanítványainak a Nemzeti Dalt, azonban 1848 végén menekülésre kényszerült, és be kellett zárnia az intézetet. 1851-ben Leövey Klárával együtt letartóztatták, mivel a szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében. Bár a grófnő 1857-ben amnesztiával szabadult, Magyarországra nem térhetett vissza, így a Párizsban élő lánytestvérénél, Emmánál talált újra otthonra. A Párizsi Magyar Intézet a grófnő és testvére egykori lakhelyére emléktáblát helyezett, amelyet a Vaugirard utca 37. szám alatt álló épület homlokzatán tekinthetünk meg.


Kossuth Zsuzsanna


Nem téved az, aki kapcsolatot feltételez Kossuth Zsuzsanna és Kossuth Lajos között, hiszen a hölgy Kossuth Lajos legfiatalabb húga volt. Az 1848-49-es szabadságharc során a tábori kórházak főápolónőjeként tevékenykedett, megszervezte a hadiápolást és 1849-ben országszerte katonakórházakat alapított. 1851-ben elfogták és Lujza testvérével együtt börtönbe hurcolták. Ezt követően a családot kitoloncolták az országból, így a nővérek Brüsszelbe menekültek, ahol csipkeverő műhelyt alapítottak. Majd anyjuk halála után Amerikába költöztek, ahol az amerikai nép szeretettel fogadta őket, és ott segítette a nővéreket, ahol tudta. Zsuzsanna fiatalon, 37 évesen 1854-ben, New Yorkban hunyt el.


Lebstück Mária


Olyan nők is akadtak, akik annyira elszántak voltak, hogy férfi ruhát öltöttek magukra és beálltak a magyar honvédseregbe. A legismertebb közülük a Bécsben nevelkedett Lebstück Mária, azaz Mária főhadnagy volt. A bécsi forradalom kitörésekor levágatta haját, férfi ruhába bújt, eladott ékszereinek árából fegyvereket vásárolt. Először a bécsi egyetemi légióba állt be, majd a magyarországi német légióban szolgált. 1849 januárjában már a feldunai (VII.) hadtest tagja volt. Időközben Jónák József őrnagyhoz ment feleségül, közös gyermeküket az aradi börtönben kellett világra hoznia.


A képek forrása: www.mult-kor.hu
Balra: Szendrey Júlia, középen: Dessewffy Arisztid özvegye, jobbra: Laborfalvi Róza

Ezeken a nőkön kívül természetesen még számos honleány, az aradi tábornokok özvegyein át, Szendrey Júlia és Laborfalvi Rózáig bezárólag, nevét lehetne aranyba foglalni, hiszen elképesztő tetteket vittek véghez, de végül sokan külföldre menekülve vagy Magyarországról kitoloncolva, expatként élték le életüket, távol az óhazától.

M. Réka